Mint minden a világban, a tanulással és tanítással kapcsolatos dolgok is folyamatosan változnak, fejlődnek, alkalmazkodnak. Ebben semmi meglepő nincs, hiszen a fejlődés csak akkor megy végbe, ha mi emberek nagyon akarjuk. És íme láss csodát, mindig akadnak olyan egyéniségek, akik akarják, hogy mi többiek is változzunk és fejlődjünk. Természetesen ez nem minden esetben történik gyorsan, de ha valami egyszer elkezdődik, akkor nincs megállás. A változás pedig miért hagyná ki a tanulást, az emberi élet egyik legfontosabb részét, hiszen a tanulás mindennek az alapja. A szakemberek csak abban nem értenek egyet, hogy a tudást, a rengeteg új információt ki és hogyan tudja a lehető legrövidebb úton a leghatékonyabban magáévá tenni, s azt céljainak elérése érdekében önállóan felhasználni. És itt jön a képbe a számos tanuláselmélet, mely századok óta, a technológia fejlődésének és az egyre nagyobb elvárásoknak köszönhetően változik, miközben a szakemberek egyre inkább megismerik és kiismerik az embert, mint a föld egyik legformálhatóbb lényét.

A kérdés csak az, hogy hogyan történik a tanulás, milyen tényezők befolyásolják, és a memóriának ebben milyen szerepe van. Nem mindegy, hogy az ember milyen korban tanul, milyen környezetben szocializálódik, milyen hatások és benyomások érik őt életében. Bár ezeknek a tényezőknek csak nem régóta tulajdonítanak jelentőséget.

Amíg a behaviorizmus a viselkedésközpontúságra épül, addig a kognitivizmus a modellező jellegre. Ez azt jelenti, hogy a tanárnak jó modellt kell nyújtania ahhoz, hogy a tanuló az adott viselkedési szabályt megfelelően tudja elsajátítani, hiszen eme tanuláselmélet szerint az ember a külvilágról épít modellt.

A konstruktivizmus az előzőekhez képest teljesen ellentétesen vélekedik a tanulási folyamatról, középpontba helyezve a tanuló aktivitását. A tanár szerepe teljesen megváltozik, a tanár csak egy híd a tudás és a tanuló között. A középpontban a tanuló áll, a tanár az információ átadása helyett inkább csak a megfelelő haladási irányt mutatja meg. Ebben az értelemben mindenki saját maga konstruálja a valóságot, a tudást mindenki a saját tapasztalataiból építi fel, ezért ugyanazt az információt mindenki másképpen értelmezi annak alapján, hogy ki milyen és mennyi előzetes tudással és tapasztalattal rendelkezik.

Azt hiszem, hogy ez a fajta tanulási mód a mai napig csak nagyon kevés tanuló számára adatik meg, annak ellenére, hogy egyre biztosabbak lehetünk az elmélet hatékonyságában. Ami biztató, az az oktatási rendszer fejlődése, és ha lassan is, de egyszer mindenki belátja, hogy hosszú távon megéri a fejlődéssel együtt haladni. 

A konnektivizmus ennél egy kicsit bonyolultabb elmélet, de épít a konstruktivizmusra.

Az elmélet szerint az a tudás, amit magunknak felépítünk valamilyen módon szerveződik bennünk, egy olyan hálózatba épül be, mely csomópontokból és összeköttetésekből áll. Vajon ez mit jelent? Gondolom ezt nem mindenki érti első hallásra, mert én sem. Vagy legalábbis nem tudom elképzelni, viszont ha jobban átgondolom, akkor már dereng valami. A legjobb példa erre a gondolattérkép, amivel jól lehet szemléltetni a konnektivista tanulást. A tudás, mint pl. a fontosabb fogalmak, hálózatba szervezhető, és az új információ az adott fogalomhoz kapcsolható, és azt akár meddig lehet bővíteni. Ez egy kicsit még zavaros!!!

A kérdés az, hogy ez a módszer mennyivel jobb mint az elődei? Egyáltalán, jobb? A válasz egyértelmű: IGEN! A mai netgenerációsoknak ez nem okoz különösebb problémát, hiszen az a technikai eszközrendszer, melynek segítségével a konnektivista tanulás létrejöhet, számukra olyan, mint a levegő: éltető és nélkülözhetetlen. Számos olyan személyiségfejlesztő tulajdonságok birtokába juthatnak a fiatalok, melyek nélkül nehezen lehet boldogulni ebben a gyorsan fejlődő világban: ilyen a hatékony kommunikációs és problémamegoldó képesség, csapatszellem és mások véleményének az elfogadása, és még lehetne sorolni. Ami a lényeg, hogy az ember társas lény, és szüksége van a másik emberre, annak véleményére, érveire, beleegyezésére, vagy akár az elutasítására. Ahogy nem szeretünk egyedül élni, úgy a tanulás is hatékonyabb lehet, ha tudásunkat meg tudjuk osztani másokkal és mi is részesei lehetünk mások tudásának. Természetesen az egyéni tanulás is nagyon fontos, hiszen mindenki egyénileg dolgozza fel az új információt, viszont van egy nagy előnye, mindenki a saját ízlésének megfelelő irányba fordulhat, és kutathat tovább, egészen addig amíg tanulási igényét ki nem elégíti. A szerepek is cserélődhetnek, az egyén lehet egyszer tanár, aztán tutor, aztán diák, stb. A visszacsatolás is lehet azonnali, és mindenki más számára látható lesz. Aki akar, és mások tudására is kíváncsi, élvezni fogja ezt a tanulási módszert, miközben mások számára is megosztja a saját tudását. Ez a sok tudás egy nagy tudást hoz létre, melyből mindenki kedve szerint csemegézhet feltéve, ha meg van hozzá a kellő technikai háttér és tudás.

Legyen szó bármilyen tanulási elméletről, egy biztos: tanulni kell, érdemes, szükséges és jó. A konnektivista tanulás csupán attól különbözik az elődeitől, hogy önkéntelenül is szórakozva tanul az ember, miközben mások gondolatait és akár érzéseit is megismerheti.

Hajra nem netgenerációsok!!!!!! Van még mit tanulni!!!!!